Tűzgyújtás a fény születésekor

2011.12.23.

December 21-én, az év legsötétebb napján elévilágítottunk a napnak. Két nagy máglyát gyújtottunk meg, ahová egy túra keretében meghívtuk kutyasulis barátainkat is. Így kutyáink társaságában ünnepeltük ezt a nagyon ősi jeles napot és egyben a tanfolyamok zárását, a sikeres vizsgákat. Szinte minden kultúrkörben az egyik legjelentőségteljesebb ünnep a téli napforduló. A fény születésének is hívják, hiszen innentől kezdve már egyre hosszabbak a nappalok. Akit bővebben érdekel a téma, keressen rá a google-ban. Nem véletlenül ünnepeljük Krisztus születését is ilyenkor. A 325. évi Niceai zsinaton határoztak erről. Előtte a Római Birodalomban a Saturnalia, illetve a Sol Invictus napját is e tájban ünnepelték, az ajándékozás és a vidámság volt rá jellemző. Az ősi Karácsony - kerecseny szavunk is a téli napfordulóra utal.

A csácsi-hegyi kápolnától indultunk kutyáink és lámpáink társaságában a sötét téli dombok és szőlő-hegyek között. Körülbelül 20-25-en voltunk, sok kutya most találkozott először. Ennek ellenére nem csak a gazdák között volt jó a hangulat, hanem a kutyák is jól érezték magukat, némi minimális összezördülésektől eltekintve, mert azért a sötét és a letáborozós helyszín azért nehezítette a dolgunkat. Mindemellett én büszke vagyok a csapatra, mert a sötét, vadjárta vidék, sok kis és nagytestű, kan és szuka kutya, tábortűz, kaja, pia ellenére nem volt zavaró a kutyák jelenléte.

Hajrá fény! Boldog Karácsonyt kívánunk minden kedves barátunknak és bízunk benne, hogy jövőre is legalább ilyen jó hangulatban fogunk ünnepelni!

Megtekintve: 782

Megtekintve: 674

Megtekintve: 642

Megtekintve: 658

Megtekintve: 642

Megtekintve: 646

Megtekintve: 648

Megtekintve: 687

Megtekintve: 659

Megtekintve: 635

Megtekintve: 639

Megtekintve: 627

Megtekintve: 618

Megtekintve: 628

Megtekintve: 635

Megtekintve: 643

Megtekintve: 620

Megtekintve: 651

Megtekintve: 640

Megtekintve: 635

Megtekintve: 629

Megtekintve: 629

Megtekintve: 600

 

Összesen 23 kép tartozik a cikkhez.

Vissza

Friss bejegyzések

összes cikk

 

Friss galériák

     

    Címkefelhő

     

    Linkek

     

    Legnézettebb képek

    Megtekintve: 2655

    Megtekintve: 2642

    Megtekintve: 2309

    Megtekintve: 2209

    Megtekintve: 2201

     

    Legnézettebb galériák

    2010.06.03. - Vizsgaeredmények
    2009.01.31. - Őrző-védő
    2009.12.20. - Havas K99 vizsga
    2011.09.18. - Alapfokú tanfolyamok
    2009.11.14. - K99 Vizsga, lovas képek
    2009.10.07. - Kutyaovi és suli
    2010.08.19. - Ösztönkezelési szeminárium
    2009.10.14. - Ökofarm Lábatlan mellett
    2012.07.13. - Új fejezet?
    2010.04.19. - A falka új tagja

     

    Kontakt, info