Büntetés vagy dicséret? - II.

2012.08.15.

(első rész)

A Kutyák bevezetőben több kérdést felvetettem, amire nyilván várják a választ a kedves olvasók. Mindezek előtt azonban tisztáznom kell, hogy természetesen semmiféle Végső Válasz birtokában nem vagyok, csupán az általam megélt tapasztalatok, a megszerzett információk és a sok-sok kutyás barátom és szakemberek alapján próbálom kialakítani az elképzeléseimet, amelyeket a gyakorlat igazol vagy olykor elvet. Még az is előfordulhat, hogy néhány év múlva úgy gondolunk vissza a jelenleg megingathatatlan bizonyossággal támogatott módszerekre, mint ma a szöges nyakörvön letaposásra. Így akárhogy is áll a ma uralkodó nézete, a legfontosabb, hogy nyitottak legyünk új elképzelések vizsgálatára, befogadására, és ha valahol eredményeket látunk, ami nem a saját kis világunkból nőtt ki, azt el tudjuk ismerni. Ahelyett, hogy véres szájjal kritizálnánk és fogást keresnénk rajta, inkább próbáljuk meg megérteni, megismerni és ha működik, akkor akár támogatni. Nem egy út vezet Rómába. Ha valaki szabadon tud sétálni a nagyvilágban a vele szívesen és vidáman együttműködő kutyával, és ezt nem egyetlen kifejezetten készséges kutyával, hanem több és ilyen-olyan kutyával is meg tudja tenni, sőt, esetleg másokat is meg tud rá tanítani, akkor elsősorban nem az érdekel, hogy csak pozitív megerősítést használt-e vagy esetleg rákiabált, megütötte, netán megrántotta szögesen is, hanem az hogy elért valamit, és jól látható módon ő is és a kutyája is kerekek, egészek és boldogok. Enélkül lehet a partvonalról fröcsögni a pórázon logó, feszült kutyával, hogy de hát így meg úgy, meg ezért hülye, meg azért elmaradott, meg nem is jól csinálta...

Tehát visszatérve a bevezetőben félbe hagyott szálhoz, ott tartottunk, hogy van a klikker, a köré fonódó pozitív megerősítés, a végtelenségig letisztult matematikai alapelvek. Ezek segítségével csodálatos dolgokra tanítottak meg mindenféle élőlényt, az aranyhalaktól kezdve, az egereken, nyulakon, galambokon, tyúkokon, kutyákon, majmokon, delfineken keresztül az emberig. De nem meglepő módon szinte minden esetben laboratóriumi, állatkerti vagy egyéb fogságbeli körülmények között, a külvilágot lehetőség szerint kizárva. A balesetekről, bizonytalanságokról pedig a legritkábban szól a fáma. A kutya az egyik olyan élőlény, amelyikhez az ember kicsit közelebb tudott kerülni falak és rácsok nélkül is és az ő esetében mutatkozik meg legmarkánsabban, hogy bizony a klikker és a pozitív megerősítés fantasztikus ugyan, de a világnak csak az egyik fele. Elméletben, steril körülmények között elég lehet csak ez a fele is, ahogy azt számos nagyszerű klikkertréner bizonyította, akik fantasztikus dolgokat értek el kutyáikkal (vagy akár más állatokkal). De valamiért főképp fedett épületekben (USÁban divatos a fedett kutyaiskola, kb mint egy üzemcsarnok), széles füves placcokon egy-egy kutyával. Ha ilyen szinten tudom kontrollálni a környezetet, akkor tudok bűvészkedni a pozitív megerősítéssel. Sőt, ha elméleti szinten gondolkozunk, akkor még az elvonó ingereket is szép lassan fokozatosan be tudom vezetni, mindaddig, amíg az általam nyújtott megerősítés a kutyának értékesebb, mint az elvonó inger vonzása. Így tudatosan tréningezhetek a kutyával, és szintén szép eredményeket érhetek el, csak az utcára vagy a kutyafuttatóra, netán az erdőbe nem fogunk kijutni egyhamar. Így én ezt a "végletekig ragaszkodunk a pozitív megerősítéshez és elvetünk bármiféle büntetést" című felfogást nem tartom teljesnek, mert a céljaim messzebbre mutatnak, mint amit a gyakorlatban eddig láttam elérni általa.

Ennek Kutyák a felfogásnak egy vadhajtása a nyugati trend, hogy műtétileg szabjuk a kutyát nekünk tetszővé. Ilyen például a hangszálműtét, hogy ne ugasson vagy az ivartalanítás, hogy ne szökjön el, ne verekedjen (ne térjünk ki ennek a tévedés mivoltára). Vagy épp a teljes elkényeztetés, hiszen amelyik kutya hatalmas túlsúllyal él, kaja mindig van előtte, meg huszonnyolc játéka szerteszét, azt a bágyadt tespedtségből nehéz kimozdítani. Valószínűleg macska után sem fog szaladni, hiszen az is erőfeszítés neki, hogy kitotyogjon a szobából az udvarra. Láthatunk ilyeneket szinte minden nagyvárosban: a gazdi szabadon sétál az - általában ivartalanított - kutyájával az utcán, szegény kutya a nagy hasától éppen csak totyogni tud, alig tartja a lépést az andalgó gazdival, szaglászni is csak ritkán szaglászik és flegmán szemléli a világot. Tény, hogy bajt sem csinál. Azonban mégsem ez a képem az ideális kutyáról.

Szintén a pozitív megerősítés fanatikusabb hívei között lehet találkozni a játékért eszeveszetten pörgő kutyával, amelyik az utcán is úgy sétál, hogy folyamatosan a gazdi zsebénél vagy a kezénél (amiben labda van) pattog, üveges szemmel: labdalabdalabda! Vannak kutyák, amelyek kifejezett zsákmányszerző ösztönnel bírnak, kölyökkortól kezdve rengeteget labdáznak (frizbiznek, sípolós maciznak stb, stb ...) velük, így érdeklődésük teljesen beszűkül a választott fétis irányába, így legyen körülötte erdő, rét, utca, park, másik kutya, macska, nyúl, őz, ők akkor is labdalabdalabda üzemmódban pattognak a gazda körül. Oké, még akár el is fogadhatjuk, hogy ez a kutyának nem annyira rossz, no de mi van akkor, ha a kutya tudja, hogy most nincs a gazdánál labda vagy épp az utca túloldalán valaki más labdázik egy jobban pattogó, szebb hangon sípoló labdával?

Félreértés Kutyák ne essék, a fent említett szemléletekben bőven van követendő és szimpatikus gondolat, csak nem szabadna túllőni a célon. Önmagában az nem baj, ha a kutya szeret labdázni és a behívás során jutalmazom esetleg labdával is. A baj a beszűkült üveges szemű kutya, melynek gazdája fürdik a gyönyörben, amikor van nála labda és anélkül ki sem lép a világba, vagy ha véletlenül mégis, akkor pánikszerűen kapaszkodik a pórázba, hiszen más kontaktusa már nincs a kutyájával.

Összegezve eddigi állításainkat: a klikker, a pozitív megerősítés és az ezen alapuló különféle speciális technikák látványos részeredményeket hozhatnak, hihetetlenül kifinomult dolgokat taníthatunk meg kutyánknak, amikre húsz évvel ezelőtt nem is gondoltunk volna. Azonban a siker csak azon múlik, hogy a kutyának tudunk-e olyan jutalmat adni, amiért cserébe inkább velünk működik együtt, mint a saját elképzeléseit, ösztönös késztetéseit követi. Egyszerűen szólva azt profin megtanítom, hogy a "fekszik!" vezényszó azt jelenti, hogy feküdjön le, de lefeküdni csak akkor fog, ha a nálam lévő jutalom értékesebb, mint az az élmény amit a környezet egyéb elvonó ingerei jelentenek. Egyszer csak erősebb lesz a környezet vonzása, mint amit a mi általunk biztosított jutalomfalat, játék, egyéb kompenzálni tud. A profi tréner abbahagyja a tréninget, mielőtt ezt a szintet elérné. Eddig oké is, de gyakorlatban mivel érem el, hogy a réten, erdőben, városban engem válasszon a kutyám az ingerekkel teli környezettel szemben? Ja és mi van, hogy ha egyszer-egyszer még is kicsúszik a kezünkből a környezet kontrollálása és megjelenik egy nem várt erős elvonó inger, amire nem vagyok felkészülve. Ez romba dönti az egész, precíz munkával, hosszú idő alatt felépített kártyavárat.

Térjünk Kutyák hát rá, hogy hol van a világnak az eddig nem említett másik fele. A bevezetőben már előkerült a rejtélyes szörnyeteg, amitől az emberek (főleg a pozitív megerősítés kizárólagosságát hirdetők) általában irtóznak és úgy neveztem, hogy a kutya ösztönlénye. Képzeljük el, hogy az állatkertben a gorillát a rendkívüli klikkeres tudással bíró nevelője megtanította arra, hogy amikor oltást kell kapnia, kinyújtja a kezét a rácson és odatartja a dokinak. Ez nem mese, hanem valóság, ilyen van és érdemeiket nem lehet elvenni. Képzeljük el viszont ha a gorilla nem lenne rács mögött, hanem véletlenül kiszabadulna, meddig gondolkozna, mielőtt jobb esetben csak elszalad, rosszabb esetben törve-zúzva, nevelőjét eltaposva menne világgá? De a kutya biztos más, őt már háziasítottuk, meg kozmetikushoz hordjuk, velünk alszik... De amikor összetalálkozik a rivális kutyákkal, vagy zsákmányállatokkal, akkor ő sem olyan aranyos ugye? Képzeljük el, hogy a mama-papa dédelgetett kedvence képes vérre menő verekedéseket intézni vagy épp aranyos kis állatokat kegyetlenül szétmarcangolni. Mindez az ő világában teljesen normális, hiszen a zsákmányra vadászni kell, a fenyegető ellenséget pedig el kell űzni. Ezért mondják sokan, hogy a kutyát pórázon kell tartani, meg hogy a kutya viselkedése kiszámíthatatlan. Ez bizonyos szinten nem is baj, jobb az óvatosság. Azonban ha belemélyedünk a kutya lényének megismerésébe, akkor rájöhetünk, hogy nem is annyira kiszámíthatatlan, sőt mesteri módon, évtízezredek alapján kialakult természeti "bölcsességgel" bír a kutya, legyen yorkie vagy német juhász a külső csomagolása. Ismerjük meg, értsük meg, tanuljunk kutyául, ahelyett, hogy megpróbáljuk elfojtani, tagadni, szőnyeg alá seperni. A jó példák előttünk járnak. Nem is kell hozzá Amerikába menni, hiszen a Népszigeti Kutyasuli, Korom Gáborral az élén vagy új keletűbb márkanevével a Tükör Módszer szintén a klikkeres tanítással együtt (!) a kutya ösztönlényével is dolgozik. Természetesen vannak még néhányan, akik nem intézményesített kereteken belül, de a kutya ösztönlényét ismerve élnek, dolgoznak kutyájukkal, ők is megérdemlik az elismerést, legyenek akár egyszerű gazdik, akár munkakutyások.

Hogyan működik az ösztönlény? A természet nyers, olykor kegyetlen, de bámulatosan hatékony nyelvén. Csak néhány példa: hogy szól rá az anyakutya a kölykére, ha az túl erősen harapdál szopás vagy játék közben? Hogy védi meg az egyik kutya a másiktól a táplálékát? Mit tesz a csapat vezetője, ha valamelyik renitens csapattag a csapat rendjét, életét veszélyezteti? Valószínűleg a válaszok között nem fogunk találkozni a "pozitív megerősítés" kifejezésével. De náluk autentikusabb, profibb, hatékonyabb kiképző nem hiszem, hogy létezik. Érdemes lenne tőlük (is) tanulni. Egy megfelelő időben, megfelelő mértékben bekövetkező büntetés hatékonyságához nem fér kétség. Mit jelent a megfelelő idő? Leginkább azt, hogy éppen rajtakapjuk a bűnöst. Mit jelent a megfelelő mérték? Akkora, hogy legközelebb ne merje elkövetni a bűnt. Ha belegondolunk, ez elég nagy büntetést jelent, hiszen nem akarom fél perc, sem fél óra, sem fél nap múlva ugyanazért a bűnért újra megbüntetni, hanem azt akarom, hogy megértse hosszú távon, akár egy életre, hogy verekedést kezdeményezni a jelenlétemben, elszaladni, annak ellenére, hogy én hívom, kivenni a kisgyerek kezéből a csokit nem szabad, sem most sem máskor. A kutyavilágnak ezen a féltekén nincs helye érvelésnek, meggyőzéstechnikának. Két dolog működik: az elkerülés (pórázon van a kutya, vagy nem megyünk más kutyák, gyerekek közé) vagy a nem kívánatos tett egyszeri és hatékony büntetése.

A jó büntetés nem okoz károkat, nem okoz stresszt, a kutya értelmezni tudja és a jövőben elkerüli. Olyan ez, mint a forró kályha. Amikor a kisgyerek először megfogja, akkor sír egy sort, de legközelebb nem nyúl hozzá (esetleg még egyszer megpróbálja, de akkor is ugyanazt tapasztalja). Viszont félni sem fog bemenni a szobába, ahol a kályha van, mert egyértelműen tudja, hogy a kályha felülete a forró, azt nem szabad megérintenie egyébként senki nem haragszik rá, nem fenyegeti veszély.

De Kutyák mégis miért látni gazdájától rettegő, enyhébb esetben felemelt kézre hunyorgó, bizonytalan, feszült kutyákat, hogy ha a büntetés magában nem káros. A varázsszó a következetesség, vagy is esetünkben ennek a hiánya. Tegyük fel, szeretek gyorsan hajtani autóval. Ezt a törvény bünteti, traffipaxozó rendőrök által. Én tudom, hogy ritkán van traffipaxozó ellenőrzés, ezért továbbra is gyorsan hajtok, de stresszes vagyok, nehogy épp belefussak egybe. Ha belefutok, akkor pedig megbüntetnek. Ez tipikus példája a következetlenségnek. Az M1M7 közös szakaszán Budaörsön vannak fixen telepített sebesség ellenőrzők. Ott mindig betartom a szabályokat, mert ha nem, akkor 100%, hogy jön a büntetés. Ez következetes, kiszámítható, nem okoz semmiféle stresszt. Láttam viszont meglehetősen drága autókat elszáguldani mellettem ezen a szakaszon is. Ők hogy-hogy nem félnek a büntetéstől? Aki milliomos, annak a 30 netán 60 ezer forintos bírság zsebpénz. Ilyen a temperamentumos kutya is, akivel veszekszik a gazda, a kutya meg fel se veszi és csinálja tovább a rosszaságot. Tehát, ha büntetek, akkor legyek maximálisan kiszámítható, azaz következetes, továbbá akkora mértékű és olyan formájú büntetést alkalmazzak, ami tényleg igazán kellemetlen lesz a bűnelkövető számára. Ha a gyorshajtásért egy nap kalodában a város főterén lenne a büntetés, szerintem nem sokan hajtanának gyorsan a milliomosok közül sem. Itt viszont szándékosan nem írok többet és konkrétabbat, hogy hogyan büntessünk jól kutyát, mert ez egy nehéz műfaj, sok hibalehetőséggel. Érdemes elmenni egy kutyaiskolába, először megtanulni a pozitív megerősítést, a dicséretet, mert ezek nélkül önmagában a büntetés sem ér semmit. Majd utána, ha a kedves gazdi még nem elégedett, a kutyájával való viszonyát tovább csiszolhatja az ösztönlény megismerésével, az egyszerűbb "ösztönkezelési" technikákkal. Majd ha még ezután is úgy érzi, hogy nem kerek a világ (sokaknak ennyi már elég is), akkor nekiállhat megtanulni büntetni. Először szárazon, nem a kutyát, majd ha felkészült, akkor tudatosan, akár oktatói segítséggel meg fogja tudni büntetni a kutyát is, úgy, hogy többször ne kelljen. Utána pedig élvezhetik a kikerekedett világot és nem is kell foglalkozniuk a partvonalról acsarkodó gazdákkal és kutyáikkal, hiszen az ő kutyája nem fog kellemetlenséget okozni sem másnak, sem magának, ha csak nem a puszta létével váltja ki mások irigységét. Persze ez utóbbin is érdemes dolgozni és az arra nyitottaknak továbbadni a megszerzett tudást.

Konklúzió? Mindenki vonja le magának. Én csak egy kérdést tennék fel: Ha a kutya ösztönlényének megismerésével és egy igazi büntetés segítségével elérhetem azt, hogy a kutyám vidáman éljen velem együtt és minden körülmények között kézben tartható maradjon, akkor megéri-e a büntetés kivitelezése alatt félretenni 21-ik századi civilizált européer mivoltomat és elővenni a természet nyers, kíméletlen módszerét, majd utána boldog, kiegyensúlyozott párosként tovább létezni?

Ha erre a kérdésre valaki egy harmadik válasszal szolgál, miszerint a célt el lehet érni büntetés nélkül is, akkor leszünk igazán boldogok, mert akkor beköszönt egy új korszak, miszerint a kutya önmaga képes lesz kontrollálni az ösztönlényét, vagy esetleg olyan utat találunk hozzá, amely kifinomultabb, mint a természet ősi nyelve. Misztikusan hangzik, de ha az ember belemélyed és nyitottan áll a dolgokhoz, akkor sok misztikumot felfedezhet. Számomra egyáltalán nem valószínűtlen, hogy egyszer olyan kapocsunk legyen a kutyához, amelyről ma még csak álmodunk. Addig is amellett, hogy dolgozunk tovább, figyelünk, olvasunk, informálódunk, hátha valaki más úton indulva is eredményes és általa mi is előbbre juthatunk.

Vissza

Friss bejegyzések

összes cikk

 

Friss galériák

     

    Címkefelhő

     

    Linkek

     

    Legnézettebb képek

    Megtekintve: 2439

    Megtekintve: 2420

    Megtekintve: 2084

    Megtekintve: 1988

    Megtekintve: 1979

     

    Legnézettebb galériák

     

    Kontakt, info