Agilityversenyen

2012.01.23.

Vasárnap Ausztriában jártunk, agilityversenyen. No nem indultunk még, csak gondoltam miért ne próbáljuk ki, milyen hatással lesz Árpikutyára a verseny hangulata. Agilityversenyen

Tudomásom szerint Árpikutya először tette mancsát külföldre. Ez persze nem nagyon hatotta meg, ugyanazzal a lendülettel szaladgált a város szélén, mint otthon. Egyedül a közelben forgó szélkerekekre nézett furcsán. "Micsoda gigantikus frizbik, miért nem erre jönnek, akkor elkapnám őket" - gondolhatta magában.

Miután kiszaladgáltuk magunkat a szűk 2 órás út után, először kutya nélkül mértem fel a terepet, hová is tervezem bevinni Árpikutyát, akiről azt kell tudni, hogy bő másfél éve, egy-két héttel, miután hozzám került, végig kellett (volna) ülnie egy Korom Gábor előadást mellettem, szabad téren, nem nagy tömegben. Ekkor még csúfos kudarcot vallottunk, hisztizett, ment volna mindenfelé, de nyugton nem maradt egy percre sem. Ezután, kb. egy éve egy csendes kis létszámú, két-három órás előadást már végig tudott ülni. Most arra voltam kíváncsi, hogy egy zajos, nyüzsgő, rengeteg ugatással övezett versenyszituáció mennyire pörgeti fel, vagy milyen egyéb hatással van rá.

Nos, amikor bementem kutya nélkül, akkora tumultus fogadott, hogy én alig tudtam közlekedni a szűk járatokon, egyik oldalt pórázon lavíroztak a kutyákkal, akik sokszor feszültek, másik oldalt, a lelátó alatt kutyák voltak a boxokban, sokan nem épp nyugodtan. Emberek jöttek, mentek, próbáltak szabad utat találni maguknak, mellettünk két méterre már a pálya volt, ahol a versenyzők futottak. Összegezve: meglehetősen zsúfolt, szűk és zajos volt a környezet. Agilityversenyen

Korábban érkezett ismerőseimmel megbeszéltem, hogy szabadon tartanak maguk mellett egy kis helyet a lelátón Árpikutyának, így én már siettem is, hogy behozzam őt. Amikor beértünk, természetesen minden kutyának köszönni akart, összeszagolni, haverkodni, ami itt nem annyira megszokott, így én is lebeszéltem róla Árpikutyát. Elfoglaltuk a helyünket a lelátón és elkezdtük figyelni a környezetünket. Árpikutya kiszúrta, hogy ott lent versenyzők futnak, így egy darabig őket nézte, heves ugatásra odafigyelt, lecsekkolta a közelben ülő embereket, hogy némi kaja, vagy simi nem jutna-e neki, de miután mondtam neki, hogy ezt esetleg nem kellene, meglepően hamar képes volt nyugodtan lefeküdni. Kényszerítésre, pórázon birkózásra egyáltalán nem volt szükség. Egyedül akkor kellett határozottabban szólnom neki, amikor a háta mögött valakik elkezdtek sípolós játékkal játszani, amúgy sem az ugat, hisztiző kutyák, sem a tapsvihar, az olykor elég hangos osztrák szurkolótábor nem hozta lázba és el is aludt a zsivajban.

Olyannyira megbíztam benne, hogy őt ott hagytam a nézőtér harmadik fokán és lementem a pálya szélére fotózni (nem volt sem kikötve, sem boxba zárva). Nézegetett utánam, kérdezgette, hogy esetleg nem jöhetne-e ő is, de lassacskán elfogadta az új helyzetet is és annál nagyobb rosszaságot nem csinált, mint hogy mire visszafordultam felé, az a kép fogadott, hogy az egyik mellette ülő nézőhöz bújva, csóváló farokkal hálálja meg a simogatást. Sikere volt egyébként, a nap folyamán belopta magát sokak szívébe, kikuncsorgott jutalomfalatokat, simogatást, kedvességet, megdicsérték, hogy milyen nyugodtan elvan...

Furcsa volt, hogy Osztrákiában mindenki pórázon közlekedik a kutyájával, még a réten is. Így az elején mi is így tettünk legalább is az utcán, majd csak a réten eresztettük szabadjára a kutyákat, ahol egyedül voltunk. Aztán végül úgy döntöttünk, hogy hagyjuk őket szabadon, csak ha jönnek mások, akkor rendeljük őket vissza láb mellé. Érdekes volt az is, hogy senki nem engedte a kutyáját ismerkedni, vagy ha mégis nem figyelt és azt vette észre, hogy már összeszagolt a kutya Árpikutyával, hiába volt egyértelmű barátságos szándék mindkét fél részéről, akkor is egyből elhívták a kutyáikat. Agilityversenyen

Árpikutya jól vizsgázott, nem volt hiszti, türelmetlenkedés, renitenskedés. Sőt, még jobban viselkedett, mint itthon szokott. Biztos ő is vigyáz arra, hogy milyen példát viszünk külföldre. Már csak az hiányzott, hogy a versenyen azt is megmutassuk, hogy ő amúgy nem egy aludttej kutya, hanem, ha kell, akkor tud ugyanúgy fullgázon hajtani, mint a többiek. No de ami késik, nem múlik, tavasszal talán elkezdjük a versenyzést is.

Alább találtok képeket a versenyről. A felszerelésem még mindig a régi, tehát teremben túl sok jóra ne számítson senki...

Teljes galéria: Pottendorf Téli Kupa 2. agilityverseny - 2012.01.23.

Vissza

Friss bejegyzések

összes cikk

 

Friss galériák

     

    Címkefelhő

     

    Linkek

     

    Legnézettebb képek

    Megtekintve: 2439

    Megtekintve: 2421

    Megtekintve: 2084

    Megtekintve: 1988

    Megtekintve: 1979

     

    Legnézettebb galériák

     

    Kontakt, info