Beszámoló
2010.03.11.
Már megint eltelt egy hónap anélkül, hogy írtam volna. Nem igaz, hogy azért nem írtam, mert semmi érdekes nem történt velem mostanában, viszont az sem, hogy annyi minden történt velem, hogy nem volt időm, energiám írni. Egyszerűen lusta vagyok mostanában.
Vegyük csak sorra az elmúlt egy hónap fontosabb eseményeit. Február elején elindítottunk két tanfolyami csoportot, dacára a hideg időnek és a nagy hónak. A kutyaiskolánk történetében először vállaltuk be, hogy nem indítunk pórázos csoportot, csak Tükör módszer alapút. Nem kis fába vágtuk ezzel a fejszénket, nem is ment minden zökkenőmentesen, de úgy tűnik jól sikerült és haladunk. Bár igaz, ami igaz, rettenetesen leterhel, főleg a felelősség és az egész kézben tartása nehéz feladat. Össze sem hasonlítható a régebbi pórázos csoportokhoz képest, ahol a dolgom csak annyi volt, hogy elmagyarázzam, a különféle gyakorlatokat hogyan tanítsuk, mikor jutalmazzunk stb. Most ezen kívűl még ott a hatalmas kihívás, hogy a gazdáknak segítsünk eljutni odáig, hogy a kutyáik szemében ők legyenek a rég várt vezetők. És amíg ezt nem sikerül elérni, addig a rendet is nekünk kell fenntartani. A mostani csoportban jópár határozott kan kutya van, így ez is jelentett némi kihívást. Még van vissza pár hetünk a tanfolyamból, majd március 28-án vizsgával zárunk, ami elé reményteljesen tekintek
Közben meg is betegedtem. Egy elég makacs arcüreggyulladásos takonykór ütötte fel a tanyáját kimerült testemben és tartott lázban közel egy teljes hétig. Otthoni gyógymódokkal és homeopátiás szerekkel végül sikerült legyőznöm és megkezdhetem a regenerálódást, mert az egy hetes kényszerpihenő alatt kissé legyengültem. Főleg, hogy a pihenő sem volt igazi pihenő, mert a tanfolyamot valakinek vinni kellett és egyelőre nem állunk olyan jól oktatókkal, hogy könnyű lenne helyettesítőt találnom.
Következő jelentős esemény is a kutyasulihoz köthető. Már régóta erőlködünk ezzel a Tükör módszerrel, én nagyon elhívatott vagyok és csak ebben látom a jövőt, viszont sokaknak a suliban nem volt módjuk megismerni és annyiból, amit én tudtam nekik elhozni, nem álltak mellém. Így fordulópont elé állunk előbb-utóbb, amit sikerült egy kicsit kitolni egy hatalmas esemény okán. Ugyanis megkaptuk azt a lehetőséget, hogy első kézből, Korom Gábor hozza el nekünk a Tükör módszert. Áprilistól ő fog tartani nálunk két alapfokú és egy középfokú tanfolyamot. Ha így sem kötelezi el magát a suli a módszer mellett, akkor már nem lesz miről beszélni. Viszont, amit mindenképp nyerünk, az egy hatalmas továbbképzés lesz, ahol mi, a Göcsej Kutya Klub oktatói tudunk tanulni rengeteget. Már nagyon várom és bízom benne, hogy a többiek is meglátják azt, amit én látok ebben a rendszerben.
Másról talán nem is írnék, inkább csak egy kis előzetes. Készítettünk egy kis kutyás videoklipet Jack és Sarolt kutyák főszereplésével. Igazából a népszigetis karácsonyi videó adta az ötletet, mondván, nekünk is vannak okos és jól képzett kutyáink, miért ne próbálkoznánk meg mi is egy klippel. Persze nem állt mögöttünk olyan széleskörű háttér, de azért jó lett szerintem :) Hamarosan be fogjuk mutatni!
Addig is nézzétek meg Sarolt mozgássérült-segítő kutya videóját, ahol a segítőkutyák feladatait mutatja be. Lehet, hogy hamarosan a mi egyesületünkben is fogunk ilyen segítőkutyákat kiképezni


