Wwoof Olaszországban

2009.09.01.

Egy hetet töltöttem Olaszországban egy családi gazdaságnál, összekötve a kellemest a hasznossal. Nyaraltam, dolgoztam, tanultam is és nem utolsó sorban alig került pénzbe az egész.

Mi is az a WWOOF?
A betűszó mögött a Worldwide Opportunities on Organic Farms nevű szervezet áll, ami magyarul kb. annyit tesz, mint "Lehetőségek organikus gazdaságokban az egész világon". A fordításom elég sutára sikerült, ezért írok egy kicsit bővebben, miről is van szó: Adott a világban rengeteg farmgazdaság, amely a környezetbarát gazdálkodás mellett kötelezte el magát, amiknek egyik legnagyobb szükséglete a munkaerő, melynek megfizetése pont a környezetbarát elvek miatt sokkal nehezebb, mint a profitorientált nagygazdaságok esetén. Emellett adott a világban rengeteg olyan városi ember (főleg fiatalok), akik érdeklődnek a gazdálkodás iránt, vagy nem áll távol tőlük a mezőgazdasági munka és nem engedhetik meg maguknak, hogy távoli országokban nyaraljanak. A két csoport egymásra találásábans segít a Wwoof szervezete. Számos országban van lehetőség ilyen formában "nyaralni" avagy munkatapasztalatokat szerezni. Magyarországon ugyan még nem nagyon ismert az utazásnak ez a formája, de számos környező országban nagy kultúrája van.

Úticélunknak Olaszországot választottuk, több ok is mellette szólt. Elősorban viszonylagos közelsége, a vidékeinek változatossága, és a nyelv miatt (középiskolában tanultam olaszul, németül viszont egyáltalán nem tudok) döntöttünk mellette. Sokáig böngésztük a helyeket a listán, tanulmányoztuk a gazdaságok honlapjait, több e-mailt is írtunk, melyek egy részére nem is jött válasz, míg nem sikerült leegyeztetnünk két gazdasággal az utazást. Elsőn két, a másodikpon egy hetet tötöttünk volna, ha nem jön közbe egy fránya betegség, amely pont az indulás előtti napon támadott meg. Így az első helyet le kellett mondanunk és csak egy hetet voltunk a második helyen.

Hajnalban indultunk, a röpke 1000km-es útra. Mivel öcsémmel ketten mentünk, ezért a legkényelmesebb és leggazdaságosabb utazási formaként a saját autó mellett döntöttünk. Különféle útvonaltervezők különféle adatokkal és itinerekkel szolgáltak, végül a balszerencsés események összjátékaként navigáció nélkül kalsszikus papír alapú térkép alapján utaztunk, ami - mint utólag kiderült - nem is olyan vészes. Célunk Rocca D'Arazzo, egy kis hegyi falu Monferrato dombjai között, Asti-tól mintegy 12km-re. Előzetes utánajárás alapján elkerültük Szlovéniát és inkább Ausztriában utaztunk, amíg lehetett, mert az autópálya díjak ott sokkal olcsóbbak. Olaszországban a benzin jó 30Ft-tal drágább, ezért a lehető legkésőbb léptük át a határt, Bolzano felé. Az osztrák autópályákon gond nélkül száguldottunk, majd miután véget ért a pálya, kanyargós hegyi utakon haladtunk konvolyban lakóautók és teherek között az olsz határig. Majd onnan tovább jó sokáig, ugyanis az olasz autópályákon kapus rendszer működik, mely jellegéből adódóan sokkal drágább és kényelmetlenebb a matricás rendszereknél, ezért úgy gondoltuk, kihagyjuk és sima utakon megyünk. Így az utunk jó pár órával hosszabbra sikerült, rengeteg várost, csomópontot érintettünk. Az olaszok minden kisebb kereszteződésre körforgalmakat építenek, van, hogy egy kilóméteren belül 4-5 is követi egymást. Végül a fáradtságon kívül különösebb gond nélkül értünk el szállásadónk birtokára este 9 körül, épp sötétedés után.

Olasz viszonylatban kisebbfajta családi ház, nagy meredek domboldal mellett. Fiatal öttagú család: apa, anya, három gyerek, 5, 3 és negyed évesek. 2 szamár (anya és fia), 7 kecske, 4 birka, 2 disznó, néhány tyúk, 6 kutya, plusz egy alomnyi kölyök és rengeteg macska. Az a vágyunk, hogy állatok közé menjünk így bőségesen teljesült. Ennyi kutya némiképp enyhítette a sajátjaink hiányát is. A házigazdák nagyon kedvesek, közvetlenek voltak. Egyből meleg vacsorát kaptunk, rövid bemutatkozás után pedig aludni tértünk. Másnap reggel 7kor indult a nap, reggeli után megismerkedtünk a területtel és az állatokkal. 2 nyugodt leonbergi kutya mellett két rendkívül aktív keverék és két fiatal (5-6hónapos) nem kevésbé aktív keverék kutya őrzi a család "nyugalmát", ami ennyi kutya, állat és gyerek mellett nem igazán van. Minden reggel azzal kezdődik a munka, hogy az állatoknak enni adunk, majd első nap gereblyéztünk némi lekaszált száraz kórót és megkezdtük a pince kitakarítását, amely úgy nézett ki, mintha 30 kommandós tartott volna benne házkutatást. Állítólag a kutyák döntötték össze. Munka mellett gyorsan megy az idő így hamar eltelt az első napunk.

A második napon kézi kaszával kaszáltunk füvet az állatoknak, majd délutáni programként elmentünk a 30km-re lévő Alba városába, házigazdáink bevásárlásukat intézték, mi pedig kerékpárral derítettük fel a környéket. Kiderült, hogy Alba nem annyira izgalmas város, kisebb, mint Zalaegerszeg, van egy folyója a Tanaro, és egy kicsi középkori belvárosa, ami hangulatos ugyan, de egy egész délután eltöltéséhez kicsi, főleg, ha az ember bringával megy, így hipp-hopp egyik végéből a másikba kerül. Így egy rövid uzsonna után úgy döntöttünk, hogy visszapakoljuk a bringákat az autóra és felderítjük a környező hegyi falvakat, melyek távolról nézve izgalmasnak tűntek. Sorra is vettük Guerene-t, Castagnito-t és még néhányat, felsétáltunk a többynire hegytetőn álló egykori kastélyszerűségekhez és kápolnákhoz. A hatalmas kánikulában, sziesztaidőben nem sok emberrel találkoztunk, nagyon csendesek voltak a falvak. Majd eme körutazás után visszatértük Roccába. Minden este különböző helyi jellegű vacsorát ettünk, majd vacsora után nagyokat beszélgettünk kutyákról, országainkról, a világ dolgairól. A társalgás angolul folyt, főképp, mert öcsém nem tudott olaszul egy kukkot sem, másrészt én is rengeteget felejtettem középiskola óta. Jól megértettük egymást, tetszett házigazdáink világszemlélete. Fogyasztói társadalomból kiábrándult, tanult emberek, akik a családot és a természetközeli életet választották a konzumizmus és extrovertált élet helyett.

Minden nap akadt valami munka, amelyet lassú, kényelmes tempóban végeztünk, vigyázva, hogy még véletlenül se ártson meg ;) Így egyáltalán nem éreztük azt, hogy dolgoztatva lennénk, viszont cserébe napi háromszori étkezést és szállást kaptunk. Igaz a szállás sátorban volt, de még így is úgy éreztük, hogy inkább mi vagyunk adósok a házigazdáink felé. Eredeti célom, hogy belelássak egy gazdaság életébe, munkájába csak részben teljesült, ennyi időbe nem fért bele túl sok minden. A kecskék pont abban az időszakban voltak, amikor apadóban volt a tejük, így nem fejték őket, és nem készítettek sajtot sem. Az etetésen kívül egyszer voltunk sétálni a szamarakkal, akik kicsit még tartanak az autóktól és a váratlan dolgokkal, így a séta gyakorlatilag szocializációs célt szolgált. Gyűjtöttünk vadon növő mentát, gyomláltunk kiskertet, öntöztünk, építettünk ólat trágyának, tehát sokféle mindennapi teendőt elláttunk, ami egy farm életéhez hozzátartozik, de nem különösebben izgalmas vagy látványos.

Egyik délután kerékpárra pattantunk és bejártuk Rocca D'Arazzo környezetét. Eltekertünk Astiba, majd onnét hegyre fel, völgybe le és vissza Roccába, de előtte útba ejtettük a szomszéf dombháton levő Azzano D'Astit is. Bár mindössze 35km-t tekertünk, a szintkülönbségek miatt a végére jól elfáradtunk. Összességében minden napra igaz volt, hogy tartalmasan telt, dolgoztunk is ezt-azt, sokat beszélgettünk (aki ismer, az tudja, hogy ez számomra nagy dolog, főleg idegen nyelven ;) ), és időnkétn jutott szabadidő a vidék felderítésére is.

Utolsó napunkra kaptunk egy egész napos kimenőt a tengerpartra, amely kb 200km-re volt a falunktól. Házigazdáink ajánlására Portofino-t vettük célba, ami "Olaszország Monte Carlo-ja". A közlekedést illetően alaposan elriasztottak minket, így három faluval arréb parkoltunk le és bringára pattantunk. Előtte a térképet tanulményozva nem tűnt megerőltetőnek a kerékpározás, hiszen alig 5-10km-es távolságokat kell majd mennünk. Azzal viszont nem számoltunk, hogy Liguriában a hegyek összeérnek a tengerrel, így sík útunk nem is volt, csak meredeken fel és csak meredeken le. Bár nem vagyunk kezdő bringások, ez azért kemény volt, a tűző napról és a kánikuláról nem is beszélve, hiszen mondanom sem kell, hogy a koradélutáni legnagyobb melegben ültünk kerékpárra. Indulás után elsőként legurultunk a tengerpartra megmártózni a hűs tengervízben, ami nem is volt annyira hűs, cserébe viszont nagyon zsűfolt. A parton zsebkendőnyi szabad hely sem volt törölközőknek, a vízbe viszont már kevesebben mentek be. Rövid csobbanás után útrakeltünk, meredeken fel a hegyre. Errefelé nem sok bringással találkoztunk, amit nem is csodálkozok a földrajzi viszonyok ismeretében, viszont annál több robogós és motoros száguldozik a szerpentineken. 10-15km-es meredek felfelé szakasz után jött a jól megérdemelt jutalmunk, leszáguldhattunk ismét a tengerszintig, majd ismét belevetettük magunkat a habokba. A táj gyönyörű, a hegyek, sziklák és a türkiz tengerpart sok túristát csalogat ide. Továbbindultunk Portofinoba, amely egy kis félsziget leginkább tengerbenyúló csücskén helyezkedik el. Kanyargós, szűk úton haladtunk, egyik oldalunkon a tenger, másikon a sziklás hegyoldal. Végcélunk a világítótorony volt, amit három oldalról tenger vesz körül és közel s távol a legbenyúlóbb szárazföld a Ligur-tengerbe. Miután ezt is láttuk, elindultunk vissza, hiszen nehéz út állt előttünk. Összességében, amellett, hogy gyönyörű a táj, nem nagyon tetszett Liguria. Zsúfolt, nem csak a tengerpart, de az utcák a házak, minden. Az egész vidék tagolt, szűk, minden propriétá privata. Tapasztalatainkról beszámolva házigazdánk, aki Sziciliából származik, osztotta véleményünket és egyben ajánlotta Szicíliát, ahol km hosszan senki se jár a parton, nyugodt, természetes a vidék. Lehet, hogy legközelebb oda látogatunk (?)

Másnap reggel pakoltunk és rövid búcsúzás után útnak is indultunk. Bevásároltunk a helyi borokból, szarvasgombából, sajtokból, házigazdánk ajánlására bízva magunkat, így otthonra is vittünk egy darabkát Olaszországból. Hazafelé úgy döntöttünk, hogy megállunk a Garda-tó partján, ami némiképp hasonló volt Liguriához, lévén magashegyek vették körül a tavat és szintén elég elit környék. Azonban még is jobban tetszett, kicsit kevésbé volt zsúfolt és drága. Szép mélykék vize volt és nagy hullámai. Nem maradtunk sokáig itt sem, mert hosszú volt az út hazáig. Végül másnap hajnali 1-kor értünk haza, fáradtan, elcsigázottan, de készen arra, hogy a következő adódó alkalommal ismét útra keljünk.

Teljes galéria:
Wwoof, Állatok a ház körül
Olasz tájakon: Alpok, Monferrato, Alba, Guerene, Castagnito, Liguria, Portofino, Garda-tó

Vissza

Friss bejegyzések

összes cikk

 

Friss galériák

     

    Címkefelhő

     

    Linkek

     

    Legnézettebb képek

    Megtekintve: 2632

    Megtekintve: 2619

    Megtekintve: 2285

    Megtekintve: 2187

    Megtekintve: 2179

     

    Legnézettebb galériák

     

    Kontakt, info